A h?s¨¦ges marad¨¢s jegy¨¦ben ¨C a sz¨¢z¨¦ves Sz?nyi Zsuzsa k?sz?nt¨¦se, aki el sem ment
P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán
Vértesaljai László emlékezése Zsuzsára, egykori drága Munkatársunkra itt a Vatikáni Rádió magyar szerkeszt?ségében
Ebben az évben, október másodikán, a Szent ?rz?angyalok ünnepén lát napvilágot Zsuzsa, de már viszik is haza Budapestr?l a zebegényi oltalomba, ahol ?megtanulja¡± a világot, egy Duna-menti szegény kisfalu mili?jében. Ebben segítik az ?rz?angyalok és köztük Zsuzsa a sajátjára támaszkodik. Érzi, hogy az oltalom alapja valami magasabb rendelés, ezért odabízza magát, ráhagyatkozik. Aki mellette áll ¨C Jézus szavai szerint ¨C látja az ? Atyjának arcát. És ez elég neki!
Nézem a képet, melyet eredetiben római lakása szalonjában tartott, jobbra a bejárat mellett. Három-négy évesen festi meg az apja, aki ?nagyon kérlelte, hogy maradjon nyugodtan és közben mesélt neki¡±. A széken Zsuzsa két kezével az ülésbe kapaszkodik, lábai fegyelmezetten a földön, de mégis a szemei tartják meg ?t. Ahogy tekintete az apjára szegez?dik, abban eltökéltség van: Látja az apja arcát, magán érzi a tekintetét, lám ?tekintetre méltatták ?t is¡±, mint Jézus Anyját. Mindig volt neki, akire föltekintsen: s ez elég volt neki!
Ebben az oltalomban n? fel, és marad mindig ¨C legbelülr?l ¨C megoltalmazott. Ezt az úti-készséget ¨C ?rangyala szárnyai alatt ¨C senki nem veheti el t?le, ezért marad mindig szabad, hogy útra keljen, Matyival egy életre, aztán együtt többször a Szabadság felé.
Úgy látszik ?rangyala maga is mediterrán lélek, mert ?k férjével nem a nyelvileg jobban ismert Frankhon, valahogy a piktorok hazája felé fordulnak, hanem Délnek, és vesznek szállást ¡¯49-ben Rómában, hogy majd hatvan éven át ott eresszenek gyökeret talján talajban. Élete kétharmadát ott tölti és jóíz? lényének a titka éppen ez a gyökeres megkapaszkodás, ott-lét, igazi jelenlét. Soha nem gondolt pénztárcája vastagságára, lakása négyzetmétereire, hanem csak arra, hogy ahol van, otthon legyen. És ez elég volt neki!
Zsuzsa soha nem kozmopolita: mindenütt magyar marad, de mellette ?római lány¡±. Már kész a fészkük, amikor els? Cinquecento kiskocsijukkal, tetején a fölszíjazott b?röndökkel nyakukba veszik a világot, s irány Franciaország, tekerg?s szerpentineken föl s le, kisvárokok f?terén kötelez? megállókkal, persze el?ször az ottani magyar barátok, s rajtuk keresztül sok új ismer?s felé, akik többnyire el?bb-utóbb visszaköszönnek a római otthonban. És ez elég volt neki.
Táguló világ az övé, oly óriási család, mint talán Zebegényben, ahol mindenki ráköszönt mindenkire. Ebben is els? volt, ahogy fölvette a kagylót, ahogy beleszólt a kaputelefonba: ?Gyere, gyere csak!¡± Mondta ezt még az ismeretlennek is, nemegyszer a kattanás után kérd?jellel a szemében. ?Ez ki volt¡? Majd kiderül, majd meglátom!¡± ¨C s mindig helyet hagyott az újnak. A meglepetésekben is mindig számíthatott az ?rz?angyalára. Ez sohasem volt tudatos, hanem ?csak¡± költöz?madarak tévedhetetlen orientációja, egy szinte veleszületett bizonyosság, hogy ráhagyatkozhatom...! És ez persze, elég volt neki!
Tudom, bizonyosággal tudom, hogy Zsuzsa id?r?l-id?re összerakta az arcokat, neveket, eseményeket és azok helyükre kerültek az ? tág koordináta-rendszerében. Vele lehetett mindenki, aki nem volt ellene, miként a tágasabb jézusi mérce. Nem kellett vele szükségképpen egyetérteni, hagyta lenni a dolgokat, de ha összeférhetetlenséget érzett, akkor az ?kiérz?dött¡± bel?le. Így pulzált az ? tágter? köre, s bizony csendben ¨C maguktól ¨C kiperegtek onnét a nem odavalók. Ritkán, de ha kellett, tudott ?templom-tisztogató¡± keménység? lenni és akkor ki is tartott benne, megmaradt a szilárd alapokon, kerül mibe kerül! Akik végig-kísérték az életét, könnyen észrevehették vitorlája vásznában az eredetiséget jelent? királyn?i vörös-szálat, mert a neki kimért kilenc évtizedben, 24-t?l 14-ig szakadatlan ez a szál, mint az írása, folyondár kalligráfia. És ez elég volt neki!
Elég volt azt tudni, hogy szelíden rásimul a zebegényi dombokra, hogy örökké apjára és rajta túl az Atyjára szegzi a tekintetét, s hogy neki itt Rómában mindössze egyetlen kulcsa van, amivel csak nyitni lehetett. Ma is mosolyog, mert tudja, hogy az az egy is elég.
Tíz éve, 2014. március 16-án Odafenn el?vettek egy kulcsot, megnyílt az Ajtó, ? a nevét hallotta, és elindultak. Zsuzsa¡ és az Angyala!
(Az írás megjelent az Országút online újságban)
