A cs¨ªksomly¨®i Sz?zany¨¢t hoztam magammal a szin¨®dusra ¨C P¨¢l J¨®zsef Csaba temesv¨¢ri p¨¹sp?k
P. Vértesaljai László SJ - Vatikán
Mit hozott magával a római szinódusra a Csíkból származó temesvári püspök?
Én a csíksomlyói Sz?zanyát hoztam magammal, az ? szeret?, anyai gondoskodását és erre szükség volt a szinóduson. Amikor kiscsoportokban vagyunk, akkor egymásra úgy hallgatunk, mint ahogy egy édesanya hallgatná azt a valakit. A Sz?zanyának a szeretete segített, hogy ez a hallgatás ne elfárasszon, mert befogadó hallgatás volt, hanem inkább er?t adjon. Úgyhogy én ezzel a lelkülettel jöttem ide és jó volt ?így¡± itt lenni, mint székely ember, mint temesvári püspök, és mint Máriának a gyermeke.
Egy nagyon sokszín? világba csöppentél bele itt, Püspök atya, ahol minden földrész számos helyi egyházának képvisel?i mellett jelen voltak a szerzetesi lelkiség és az egyházi mozgalmak küldöttei is. Megjelent köztetek ez a sokszín?ség a lelkiségek és egyházi mozgalmak világából?
Mindenki azt hozta magával, ami már benne van az életében, a szívében. Így voltak jelen a mozgalmak és rendek tagjai és képvisel?i is, és ez megjelent a beszélgetésekben, a hozzászólásokban, és ez így jó, ez így szép, hogy az Isten Népe ilyen sokszín?, mert Isten mindegyikünkre, mint a gyermekeire tekint és mi is így tekintünk egymásra. Mikor hozzászólunk, akkor emberi gyengeségünkb?l fakadóan, gondolom, hogy saját hozzászólásunkat tartjuk a legjobbnak, de hogyha a hozzászólásunk ajándék akar lenni a többieknek, akkor az ? hozzászólásukat is ajándékként fogadjuk el. Néha ez nem is olyan könny?, mert annyira más világból jött a másik, mint ahogy én is neki egy más világból jöttem, ezért figyelni kell arra, hogy vajon általa nem akar-e nekem mondani, üzenni a Szentlélek. Ez a mély imádságos egymásra figyelés ezen a szinóduson különösen is tetszett nekem, hogy így nem csupán együtt vagyunk és tanácskozunk, hanem együtt figyelünk a Szentlélekre. Szinte fél óránként megálltunk imádkozni és ez az imádság nem volt idegen test, hogy beszélgetünk, aztán megállunk imádkozni, hanem hallgatok a Jóistenre, a Szentlélekre a másikban, és hallgatok a csendben a Szentlélekre magamban is. Tehát ugyanaz a valóság volt, csak a kett? éppen egymást kiegészítette. Így volt szép, hogy együtt keressük, vajon mit akar a Jóisten velünk, mit akar mondani egy-egy témával kapcsolatban a Szentlélek. Ez az együtt-levés, együtt-keresés és együtt-gondolkodás különösen is fontos, például a missziónak. A hitünk letéteménye az nem szavazás dolga! De az viszont tanácskozás kérdése, hogy hogyan tudnók ezt a hitet ?jobban¡± átadni másoknak, ehhez milyen körülményeket kellene teremtsünk, magunkban és magunk körül? A misszió módjának keresésében szükség van mindenkire. Mert egy püspök, egy pap csak bizonyos helyekre jut el, de a többi megkeresztelt ember eljut a többi helyekre is, és ?k elvihetik az evangéliumot bárhová. Ezért szükséges, hogy tanácskozzunk, hogy együtt legyünk és mélyen hallgassunk egymásra. Ha megvan ez a tisztelet, megbecsülés a másik iránt, akkor az valamiképpen egy olyan hely, ahol a Szentlélek meg tud szólalni. Amikor az én lelkem magammal van tele, esetleg az én haragommal, vagy az én háborgásommal, akkor az a lélek nem lehet tele még egyszer a Jóistennel is! De ez a kapcsolatokra is áll. Hogyha a kapcsolatunkban tényleg az van, hogy az Isten szeretetével próbáljuk egymást szeretni, akkor abban a Jóisten tud szólni hozzánk és mi befogadóak vagyunk. Mert ha megvan ez a békesség, ez a szeretet a kapcsolatunkban, akkor be tudom fogadni azt, amit a Jóisten mondani akar nekem. A közösség szempontjából még fontos, amit Jézus mondott, hogy ?ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük¡±. Tehát ? ott van és megjelenek a kapcsolatban, és ez sokkal többet jelent, mint hogy megvan benned és bennem, hanem megvan még a közöttünk lév? kapcsolatban is. Így valójában az Egyház valósága, misztikája jelenik meg köztünk.
Az itt tanult és itt szerzett tapasztalat otthon bevezethet?-e fokozatosan? Gondoltál-e arra, hogy esetleg a papjaid vagy a hívek körében valami hasonlót elindítasz, nem szinódus jelleggel, hanem az együttlétnek a formáját illet?en, hogy hallgassuk meg egymást?
Az az egyetlen fontos kérdés most a szinódus végén, hogy otthon ebb?l mi születik meg, mi válik valósággá. Nyilván, hogy sokat gondolkoztam én is ezen, beszélgettünk magunk között is err?l. Azt hiszem, ez lassan fog menni, lépésr?l-lépésre. A Jóisten nem ugrásokkal, hanem lépésr?l-lépésre vezeti az Egyházát és én ezt a szellemiséget akarom megélni a papokkal, hívekkel, más püspök testvérekkel: egymást mélységes tisztelettel meghallgatni, megbecsülni a másikat és keresve azt, amit az a házas férfi mondott, amikor megkérdeztük, hogy mit tesz, amikor a feleségével nincs egy véleményen: Akkor még inkább figyelek rá, mert lehet, hogy a Jóisten az igazság egyik részét neki mondta meg. Tehát így figyeljünk egymásra, mert lehetséges, hogy a Jóisten annak egy részét, amit tennünk kell, a másiknak mondta meg, és ha figyelek rá, akkor megértem azt a részt is, amit magamtól nem értenék meg.
Az els? ülésszak útkeresésének bizonytalankodó tapasztalata vélhet?leg otthon is megtörténik, hiszen nem lesz mindenki úgy kész rá, ahogy azt elképzeljük, hanem kell egy türelmes bevezetés. Mi az, amire a meglev? tapasztalatok alapján otthon is lehet számítani egy egymást testvérien meghallgató közösség építésében?
Több mindenre. Már elkezdtük az esperesi gy?léseken, hogy kis csoportokra oszlunk, eleinte volt idegenkedés, de egyre inkább belátták, hogy nagyon jó a kiscsoport, mert mindenki beszélhet és így türelmünk van egymáshoz, mert egy nagy közösségben, ahol 30-40-en vagyunk együtt, nem lehet hosszan beszélni. Vagy születésnapokra szoktam meghívni azokat a papokat, akik abban a hónapban születtek, és akkor az ebéd végén van olyan lehet?ség, hogy mindenki valamit elmesél az életéb?l, amit ? meg akar osztani a többiekkel, és végig hallgatjuk egymást, anélkül, hogy beleszólnánk, tehát nem szakítjuk félbe a másikat és ez nagyon jót tesz a lelkünknek. Sokan meg is lep?dnek, hogy most nem szólnak, nem állítanak le, akkor most én meddig beszélhetek? Válaszom, hogy addig, amíg a szeretet diktálja bel?led¡
De azért ezt tanulni kell¡
Tanulni kell, mert elméletileg tudjuk, de tanulni kell¡
Tanulni kell elkezdeni, bátorságot venni, és aztán a többiekre való tekintettel bölcsen abbahagyni, amikor ott az id?...
Így van! És itt a szinódus alatt is a legnagyobb hozomány az, hogy itt valamiképpen próbáltuk begyakorolni együtt a Szentlélekre való figyelést, a közösségi lelki megkülönböztetést, egymásra hallgatást, ezt gyakoroltuk és én nem várhatom el, hogy azok, akik esetleg nem gyakorolták, azok mindjárt egyb?l tudják. Türelemmel, lépésr?l-lépésre, szeretettel, egymást segítve! Gondolom, hogy tanulhatunk azoktól, akik nem voltak itt, mert nekünk van egyfajta tapasztalatunk, de nekik más tapasztalatuk van, ami talán jobban egyensúlyba hoz minket és valamiképpen segít abban, hogy helyesen lássuk az Egyház útját. Úgyhogy én nagy reménységgel vagyok, hogy egy kicsit az Egyház stílusa közösségibb, egymásra figyel?bb, egymást jobban meghallgató és misszió felé forduló lesz, mert ez sok helyen hiányzik. Megszoktuk a történelem folyamán, hogy mi keresztények vagyunk és csak fenn kellett tartani azt a plébániát, közösséget és templomot, de ez ma már nem elég! Nekünk szükségünk van a misszióra. És ha kimegyünk bárhová a perifériára, s ha az embereket meghívjuk, akkor hova hívjuk meg ?ket? - Ha egy él? közösségbe hívjuk meg ?ket, akkor van esélye annak, hogy megmaradnak. Tehát nem egy formális valamibe hívjuk meg, mert az nem táplálja ?ket, de ha él? a közösség és a kapcsolatok tiszták, szépek, rendezettek, szeretettel teljesek, akkor ez vonzza is az embereket. Azt látom, hogy a plébániához, ahol így élnek, oda vonzódnak az emberek, szívesen jönnek és megmaradnak. Aztán felosztani kiscsoportokra ?ket, mégpedig olyan csoportokra, ahol egymást név szerint is ismerik, másképp nem tudják egymást segíteni. A plébánia az közösség, de nem mindig közösség, azzá kell lennie, és ha kiscsoportokban él egy plébánia, akkor a közösségek közössége lesz, és így akkor van esélye, hogy tényleg jól élik meg az evangéliumot együtt.
Téged hallgatva mintegy zárszóként, azt érzem, hogy már készen van a lelkipásztori terved, amivel hazaindulsz. Áldjon meg az Úristen a még itt hátralév? napokra és majd otthon örömteli átadását mindannak a jónak, aminek itt részes voltál. Köszönöm az interjút.
Nagyon szépen köszönöm én is a meghívást.
[ Audio Embed Interjú Pál József Csaba temesvári püspökkel]
