蜜桃交友

Ged? Ágnes – Vatikán

?Róma püspöke. Primátus és szinodalitás az ökumenikus párbeszédben és az Ut unum sint – kezdet? enciklikára adott válaszokban” – ezt a címet viseli a dokumentum, mely összegy?jti a II. János Pál pápa közel harminc évvel ezel?tti egység-felhívására született gyümölcsöket a II. vatikáni zsinat és az azóta történt lépések nyomán. A cél az, hogy olyan formát találjanak a primátus gyakorlására, amelyet a többi keresztény egyház is oszt. Még ha nem is valamennyi teológiai párbeszéd tárgyalta azonos szinten vagy mélységben a témát, lehetséges bizonyos új megközelítéseket találni a legvitatottabb teológiai kérdésekre. A teológiai párbeszédek egyik gyümölcse a péteri szövegek újra olvasása, amelyek történelmileg akadállyá váltak a keresztények egységében. A beszédpartnerekt?l azt kérték, hogy igyekezzenek elkerülni az anakronisztikus megközelítést a kés?bbi doktrinális kérdésekre vonatkozóan, valamint, hogy vegyék figyelembe újból Péter szerepét az apostolok között.

Szent Péter szobra a vatikáni bazilika tetején

A primátus eredete

Az egyik vitatott kérdés abban áll, hogy a katolikus felfogás Róma püspökének primátusát isteni jogú intézménynek tartja, míg a többi keresztény nagy része azt csupán emberi jogi intézménynek fogja fel. A hermeneutikai magyarázatok hozzájárultak ahhoz, hogy új távlatba helyezzék ezt a hagyományos szembeállítást, azzal, hogy a primátust egyszerre isteni és emberi jogúnak tekintik, vagyis úgy, mint Isten akaratának részét az egyház számára, amelyet az emberi történelmen keresztül közvetít.

Az I. vatikáni zsinat

Az egyik f? akadályt a kérdésben az I. vatikáni zsinat dogmatikai definíciói jelentették. Egyes ökumenikus párbeszédek ígéretes el?rehaladást mutattak ennek a zsinatnak az újra olvasásában, a történelmi kontextusok és a II. vatikáni zsinat tanításának fényében is. Másfajta olvasatot adtak tehát a pápa egyetemes joghatósága dogmatikai definíciójának, mely meghatározza annak kiterjedését és határait. Ugyanakkor sikerült tisztázni a tévedhetetlenség dogmájának megfogalmazását és ezen túlmen?en megegyezni céljának bizonyos szempontjairól, elismerve, hogy bizonyos körülmények között szükséges a tanítás szolgálatának személyes gyakorlása, ugyanis a keresztények egysége az igazságban és a szeretetben való egység. Mindezen tisztázások dacára a dokumentum elismeri, hogy a párbeszédekben még mindig aggodalom tapasztalható a pápai tévedhetetlenség és az evangélium primátusa közötti kapcsolatot, az egész egyház feddhetetlenségét, a püspöki kollegialitás gyakorlását és a fogadtatás szükségességét illet?en.

Szolgálat a kiengesztel?dött egyház érdekében

Sok teológiai párbeszédben elismerték, hogy szükség van egy egyetemes szint? primátusra. Az apostoli hagyományra hivatkozva egyes párbeszédek során alátámasztották, hogy már az egyház kezdeteit?l fogva a kereszténység f? apostoli székhelyekre alapult, amelyek sajátos rendet foglaltak el, s ezekb?l Róma széke volt az els?. Néhány teológiai párbeszédben kiemelték, hogy létezik egy kölcsönös függés a primátus és a szinodalitás között az egyház életének minden szintjén. Egy másik, gyakorlatibb természet? érv e mellett a globalizáció mai kontextusából és a missziós igényekb?l fakad.

Az egység szolgálatában

Primátus és szinodalitás

Meghatároztak néhány alapelvet a primátus gyakorlására a XXI. században: Az els? általános megegyezés a primátus és a szinodalitás kölcsönös összefüggésér?l, és ebb?l fakadóan a primátus szinodális gyakorlásának szükségességér?l született. További egyetértés mutatkozott a közösségi dimenzió felosztására vonatkozóan, mely valamennyi megkeresztelt hitérzékén alapul; emellett a kollegiális dimenziót illet?en, mely f?ként a püspöki kollegialitásban fejez?dik ki, és a személyes dimenziót tekintve, amelyet a prímási funkció fejez ki. Sok párbeszédben aláhúzták, hogy egyensúlyt kell teremteni a primátus regionális és egyetemes szintén való gyakorlása között, mivel a keresztény közösségek nagy részében a regionális szint a fontosabb a primátus gyakorlásában és a missziós tevékenységben egyaránt. Kívánatosnak mutatkozik egy olyan típusú decentralizáció, ami az ?si patriarchális egyházakat jellemezte. Kiemelték meg a szubszidiaritás elvének fontosságát: egyetlen olyan kérdést sem szabad fels?bb szintre vinni, amit megfelel?en lehet kezelni alsóbb szinten. Egyes párbeszédek ezt az elvet egy elfogadható modell meghatározására alkalmazzák a katolikus egyházzal a különböz?ségben való egységre.

Gyakorlati tanácsok

Az els? javaslat az I. vatikáni zsinat tanításának új értelmezése a katolikus egyház részér?l. Ezen túl azt tanácsolják, hogy világosabban válasszák szét Róma püspökének különböz? felel?sségi köreit, f?ként a nyugati egyházban való patriarchális szolgálata és az egyházak közösségében való primátusi egységszolgálata között. Javasolt nagyobb hangsúlyt fektetni a pápa részegyháza, vagyis a Római Egyházmegye szolgálatában való gyakorlatára. A harmadik javaslat a szinodalitás fejl?désére vonatkozik a katolikus egyházon belül. Ez különösen a nemzeti és regionális püspöki konferenciák tekintélyét, azoknak a püspöki szinódussal és a Római Kúriával való kapcsolatuk további elmélyítését érinti. Egyetemes szinten szükség van arra, hogy Isten népét jobban bevonják a szinodális folyamatokba. Végezetül tanácsosnak tartják a zsinati szeretetközösség el?mozdítását világszinten az egyházak vezet?i közötti rendszeres találkozókon keresztül.